Touch for Health – Érintés az egészségért (kineziológia)

Mikor útjára indítottam a gyógyító energiákról szóló oldalamat, az volt a célom, hogy néhány olyan technikát bemutassak, amelyeket tanulmányaim során elsajátítottam és melyek előnyösen képesek támogatni pácienseimet egészségük visszaszerzésében, szervezetük öngyógyító mechanizmusának beindításában.

Ilyen gyógyító energiáról beszélünk a Narayana, a Pránanadi és a Reiki esetében, de ugyanezekkel az energiával dolgozik a szellemgyógyászat, a pszisebészet és ugyanezeken az alapokon működnek az Ayurvédikus és a Kínai orvoslás módszerei is. A holisztikus gyógymódok a gyógyítás folyamata során figyelembe veszik az emberi felépítés hármasságát, a test, lélek és a szellem egységét, melyeknek egymással való harmonikus működése képes az egészség megteremtésére, fenntartására.

Az alternatív gyógymódokkal foglalkozó szakemberek, a betegségek jelzéseit, – a tüneteket – a lélek sugallatának tekintik, amely megmutatja, az illető életében milyen érzelmek, gondolatok, emberi kapcsolatok, viselkedési problémák, események és traumák okoztak lelki sérüléseket, amit a páciens képtelen volt elfogadni, elengedni, megbocsátani, egyáltalán valamilyen hatásos módon feldolgozni.

Ugyanezeken az elveken alapul a kineziológia egyik ága, amit Touch for Health (Érintés az Egészségért) névre kereszteltek, és amely magában ötvözi a keleti gyógymódok és a modern nyugati medicina tudományát, – összekapcsolja a kiropraktika, az akupresszúra, a táplálkozás tudomány és a többi kineziológiai ág ismereteit, elsődleges szempontként véve figyelembe a prevenciót, betegség megelőzését, a testi-lelki-szellemi egység (egész-ség) megőrzését. A Touch for Health, a kineziológia ismeretei alapján a testben kialakult energiablokkokat, az energia kiegyenlítés segítségével oldja.
A bennünket érő stressz, szervezetünkben energetikai blokkokat okoz, melyek testi tüneteket, megbetegedéseket, mozgásszervi elváltozásokat hozhatnak létre.

A Touch for Health izomteszteléssel képes feltérképezni az egész szervezet energetikai állapotát és a kiegyensúlyozatlanság korrigálása céljából a meridiánok mentén elhelyezkedő neurolymphatikus és neurovascularis reflexpontokat kezeli, azok működését harmonizálja.
Az izomteszt lényegében a test, a gondolat, az érzelmek, az emberi szervezet energiáinak visszaellenőrzésére szolgál. A blokkolt és a szabadon áramló energia közötti különbséget mutatja meg. A blokkok oldása javítja az energia haladását, az érzelmeink, gondolataink zavartalan áramlását, szervezetünk öngyógyító képességének megerősítését.
Testi gyógyulásunk létfontosságú tényezője önmagunk megismerése, a megbetegítő érzelmek, gondolatok felismerése, a minket ért lelki traumákkal való szembenézés, a kiváltó okok belátása, elengedése.

Milyen esetekben nyújthat megoldást a Touch for Health?

Lelki problémák, szorongás, stressz, hangulatzavarok, önbizalomhiány, tanulási nehézségek, párkapcsolati problémák, lehangoltság, letargia, beilleszkedési nehézségek, különböző pszichoszomatikus betegségek esetén nyújthatok hatékony segítséget, ha Ön változtatni akar. Új lehetőség testi-lelki gyógyulására, gondolkodása megváltoztatására, Önmaga megismerésére és arra, hogy ráébredjen, a sorsa a saját kezében van.

Forduljon hozzám bizalommal, keressen telefonon, időpont egyeztetés céljából!


További cikkeim:

Bejelentkezés, időpont foglalás: 06-30-520-1113

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>